2017. október 5., csütörtök

Szilágyi Ferenc Hubart: Csillagparádé


Októberi hűvös esten
fénylenek a csillagok.
Ott fenn ismerőst kerestem,
és több is szólt: Itt vagyok!
A Nagy Göncöl hosszú rúdja
épp a Holdra mutatott,
a kátyúsra – Isten tudja,
miért keres utat ott?
Amaz vörös lázban égve
bámulta a vidéket,
a Fiastyúk fedezékbe
terelte a csibéket.
A Nyilas nagy égi vadász,
nyila hegyes, szeme tűz,
vadat nem űz, halkan danáz,
csendben figyeli a Szűz.
A Vízöntő amforából
önti már a friss vizet,
elfáradt – a forrás távol –,
s aki szomjas, tán fizet.
Az Oroszlán heverészik,
mint aki már jóllakott,
az Ikrek tág szemmel nézik,
becserkészi a Bakot?
Csendben tátognak a Halak,
a Rák víz felé tolat;
a Skorpió fura alak,
a Mérleg egy gondolat.
Hazafelé baktat a Kos,
minden csillag csomagol,
aludni tér, aki okos,
alom várja, hű akol.
A fakuló nagy képrámán
már a vásznat tépi szét
szeánszához a Nap-sámán,
és tart pogány tűzmisét.
Read More

2017. szeptember 30., szombat

2017. szeptember 27., szerda

Sántha L.Balázs : a díványon

a kocsmából hazatartva
lépett elém a kis kurva
festett haján neon csillant
ahogy kínált olyan durva

Rozál vagyok jössz e körre
csilingelt a hangja neki
Rottembiller utca sarkán
csúszott rólam le a dzseki

nem akartam tőle semmit
de a szeme ibolyakék
leányomhoz hasonlított
mosolya mint orosz nyakék

így estem meg vele mentem
feküdtem mint kő az ágyon
csendben voltunk meztelenül
élő és holt egy díványon
Read More

2017. augusztus 4., péntek

Zsuzsanna Grande: lapozok

leteszem fejem e megsárgult lapra
betűkből arcod álmodom rá
regényes leszel mint a naplemente
folyók futnak nyakad szurdokán
leteszem a fejem ez üres lapra
azt álmodom hogy nem vagy már
fecnikre szakított a szabadságvágy
emlékeim toalettjén elfolytál
néhány oldalt még könnyezem
lapozok mennem kell tovább
Read More

2017. március 17., péntek

Mata Ibolya: Alszik a szemed

Alszik a szemed és nem látom színét
Nem látom benne a csüggedő reményt,
de megfújja a szél szempilláidat
és elkergeti múló álmaidat


Ó, arra kérlek, ne nyisd ki szemeid!
Akard, hogy visszatérjenek álmaid,
mert megvakít a jelen pillanata
Dicsőségünk hamuvá vált harmata

Nincsenek harcok, de vannak embervétkek
A Föld gyökeréből rossz lelkek nőttek
És hervadnak az érzelmi határok,
mert már nem tudni, vannak-e barátok

Fájnak a szavak, mit kimond az ajkam
Istenem, hiszen én eddig csak vártam,
mert némán és vakon jártam utamon,
de megbotlottam egy csúszós kavicson

És torkomból kitört, vad düh ordított.
Ó, jaj - nem szeretem e hazugságot!
Fölvettem lábam alól a kavicsot
így találtam meg az új "forintot".

Kő, kavics, pénz - fogaidhoz verheted!
vagy egy másik útkanyarba teheted,
de vigyázz, ha megbotlik e nemzedék
Ott leszünk a sötét véka fenekén

Talán én is becsukom fáradt szemem
és álmodom tovább földi szerepem
Valahol, a hitem égi mezején
Áldást kérek az egész országra, én.
Read More

2017. február 23., csütörtök

Pályázatok - APEVA 2017 versverseny

A valtozovilag.hu apeva versversenyt hirdet.


A apeva olyan vers, amely öt sorból áll, az első sor egy, a második két, a harmadik három, a negyedik négy és az ötödik öt szótagot tartalmaz, úgy, hogy minden sorban egy vagy több egész szó áll, vagyis nem megengedett a szavak csupán tördelési szándékú elválasztása. Az apeva nem tartalmaz címet. Látható, hogy az apeva hasonlít a haikura, de ha lehet, annál is nehezebb feladat elé állítja a költőt.
A verseket 2017. április 1. és 30. között lehet beküldeni.
További itt a kiíró oldalán.
Read More

2017. január 8., vasárnap

Zsuzsa A. Túri: Kézbesíthetetlen levél


(Vas Tibornak)

Szálkás deszkapadlón utat vág a fénnyel
újabb hajnal s barna sarkokat keres,
nyargal, visszafordul, szembeszáll a ténnyel,
hogy te nem szólsz többé s ez már végleges.
Nincs semmi új, látod, csak a pillák szúrnak,
egy év megint eltelt, nem cseppen a könny.
Mit mondjak? Átfagyva ki örül az újnak?
Megváltást ígérő szent szó úgyse jön.
Csak feküdj nyugodtan, igazad lett mégis,
hát halált virágzott itt a türelem,
békét hozott gyötrő, kegyetlen aszkézis,
ujjlenyomat vagy egy üres üvegen.
Míg csöndes szavakkal te a halált hívtad,
morbid módon számoltad a perceket,
kitalált világod ha versekbe írtad,
rettegtél, hogy nem lesz majd, ki eltemet.
Borzongva és fázva, rekedt hangon mondom:
„ a barátom voltál”, szúrnak a szavak,
rágódom a múlton, mint az eb a csonton,
győztél, s kárpótlásként így lettél szabad.
Read More