2017. augusztus 6., vasárnap

Wass Albert: Kereszt a faluvégen

Krisztusát leverték vad szelek,
csak a kereszt maradt meg sírva-fájva:
belecsikordult mégis az éjszakába.

Csak a kereszt maradt meg,
a Falu keresztje,
a Mi keresztünk: a régi kereszt…
fekete felhők bomlottak felette.

És a kereszt állt.
Hördült. Kiabált.
Rája,
mint ódon templom régi muzsikája,
a Falu szíve vissza-orgonált.

Emlékszem még a szörnyű látomásra…
viharok jártak a Falu felett…
a Falu nyögve megindult az úton…
görnyedt háttal… és vállán a kereszt.



Read More

2017. augusztus 4., péntek

Zsuzsanna Grande: lapozok

leteszem fejem e megsárgult lapra
betűkből arcod álmodom rá
regényes leszel mint a naplemente
folyók futnak nyakad szurdokán
leteszem a fejem ez üres lapra
azt álmodom hogy nem vagy már
fecnikre szakított a szabadságvágy
emlékeim toalettjén elfolytál
néhány oldalt még könnyezem
lapozok mennem kell tovább
Read More

2017. július 30., vasárnap

Nemes Nagy Ágnes: Dagály után

A hab leszállt. Arcom nem éri már.
Sarát lassan törli az öntudat.
A szégyenkező meztelen-csigák
félve tátják apró rútságukat.
A keserűség elszorítja számat.
Ocsúdom, mint a részeg, önmagamból,
de jól tudom, hogy mégis újratámad,
bokám körül hiába is dorombol.
Korbáccsal tán? Legyűrni szenvedéllyel?
Kettészakítni – borját – önmagad?
Tenger; tenger! Síkos hátad veréssel
bomlott császárok óta nem szakad.
Oly híg vagy bennem, mint az őrület,
mig én konokul, iszonyattal edzve
sistergek, hogyha csöpped rámpereg –
igy szítod arcom egyre éberebbre?
Nem torzulok! Hínárod letépem,
elfolyatom szemem, ha ott lakol,
és kikelek habodból újra, épen,
mint harcból a meztelen irgalom!
Read More

2017. július 28., péntek

M. Karácsonyi Bea: nem történik meg

ha egyszer összefekszem istennel
majd császármetszenek
szülök egy bolygót

a mellemre véve dédelgetem
és megtanítom keringeni
felolvasom neki a történelemkönyveket

amikor elég nagy lesz
elzarándokolok vele a sínai hegyre
és az égre dobom őt

és ott nem történik meg
 nem hal éhen
 nem zárják gázkamrába
 nem gyilkol meg senkit
 nem veri a gyerekét
 nem veszik össze a nyelv
 a hit
 és a bőrszín
 de legfőképpen nem eszik az almából
Read More

Tiszai P. Imre: Érzem

Csontjaimban érzem a hajnali ébredések
hűvös nyugalmát, bőrömön azt az érintést
mit utoljára rajtam felejtettél, az idő
csobban köröttem, még egy köhintést
hallok át az éjszakádból.

Nyugatról támad a szél, néhány ág törik,
aztán kisimul az égalja, összeszedem a
széthullott szavaidat, én rakom mondatba,
néhol egy-egy képző, rag segít, felsikolt
a türelmetlen haragod.

Elgondolkodom, hogy a halált lehet-e rajzolni
a bársonyos bőrre, felfénylik egy mosolyban?
vagy csak csuhásan baktat nehéz léptekkel
a tehetetlen szétszakadt lélek sokkjában,
amikor a gödrök tágulnak sírrá.
Read More

2017. április 15., szombat

Nemes Nagy Ágnes: Tengeren

Tengeren

Siklik a lép, a máj kering,
kígyózva fut a hátgerinc:
kezem között, bőröm alatt
hullámlanak, mint a halak.
Megfodrozzák a vért, velőt,
és nem hiszik a levegőt.
S ha augusztusi éjjelek
bőrömre tompán fénylenek,
a lomha raj a mélybe lent,
mint foszforfényben, átdereng.
És imbolyogva horgonyán,
felettük ring a koponyám.
Szakítsd a horgonyt! Tépd magad!
Hadd zúduljon az áradat –
mégis hajóm, magam felett,
az ifjúság szökken veled,
viking-jeled kibontva,
csattogj hajam: vitorla!
Read More

2017. április 11., kedd

Sea Miller: A fény partján


Amikor majd
végleg kitágul a tér,
és fehér szárnya nő
minden árnynak,
szemem csillogása
vissza-visszatér,
átadom magam
a körém gyűlt halálnak,
és ha felrobban
a valóság velem,
még ökölre megyek
a távolsággal.
Testiségből át,
szellemibe esem,
már nem számolhatok
emberi vággyal.
Tenyeredbe veszed
éteri arcom,
belélegzem
a teremtés sóhaját,
meztelen gyerek leszek
a fényparton,
teremtő erőd
új életnek ad át.
Read More