Most úgy festem ki magam,
hogy istennek tessék,
keresztet rajzolok a homlokomra,
az ősi jel, tudom, mindentől megvéd,
nem jutok soha az élő pokolra.
Most úgy öltözöm fehérbe,
mint angyal a templomi freskón,
szárnyaimat plakátról letépem,
majd eltakarják színes tetkóm,
diszkó-füstök nyelik könnyű léptem.
És pont úgy leszek újra gyermek,
hogy hirtelen megszépülök,
öledbe veszed az anyukislányt,
én arról mesélek, hogy messze repülök,
mellkasom pilleszikék nyitják.
2016. november 3., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése