Mata Ibolya: Alszik a szemed

Alszik a szemed és nem látom színét
Nem látom benne a csüggedő reményt,
de megfújja a szél szempilláidat
és elkergeti múló álmaidat

Ó, arra kérlek, ne nyisd ki szemeid!
Akard, hogy visszatérjenek álmaid,
mert megvakít a jelen pillanata
Dicsőségünk hamuvá vált harmata

Nincsenek harcok, de vannak embervétkek
A Föld gyökeréből rossz lelkek nőttek
És hervadnak az érzelmi határok,
mert már nem tudni, vannak-e barátok

Fájnak a szavak, mit kimond az ajkam
Istenem, hiszen én eddig csak vártam,
mert némán és vakon jártam utamon,
de megbotlottam egy csúszós kavicson

És torkomból kitört, vad düh ordított.
Ó, jaj - nem szeretem e hazugságot!
Fölvettem lábam alól a kavicsot
így találtam meg az új "forintot".

Kő, kavics, pénz - fogaidhoz verheted!
vagy egy másik útkanyarba teheted,
de vigyázz, ha megbotlik e nemzedék
Ott leszünk a sötét véka fenekén

Talán én is becsukom fáradt szemem
és álmodom tovább földi szerepem
Valahol, a hitem égi mezején
Áldást kérek az egész országra, én.